Romney vitte Nevadát
A republikánusok jelöltállító gyűlésén a volt massachusettsi kormányzó a voksok majdnem felét kapta meg.
Mitt Romney győzött az amerikai Republikánus Párt szombati elnökjelölt-állító gyűlésein (caucusain) – jelentették saját előrejelzéseik alapján, az előzetes közélemény kutatásokkal és az összeszámolt szavazati részeredményekkel összhangban a vezető amerikai tévétársaságok.
Az eddigi fordulók azt mutatták, hogy Romney számára a legnagyobb veszélyt az őt gyanakodva figyelő mélykonzervatív szavazók jelentik, és az ő szavazatuk, továbbra is megoszlik két politikus (Newt Gingrich és Rick Santorum) között. Ha egyikük kiszáll, és koncentrálódik a támogatottság, akkor új lendületet kaphat a konzervatív vonal.
Romney, noha hivatalosan még csak a szavazatok 13 százalékát számolták össze, amelyek alapján a voksok 47 százalékát söpörte be, Las Vegasban máris győzelmi beszédet mondott követői előtt.
A második helyért éles küzdelem alakult ki Newt Gingrich volt képviselőházi elnök és Ron Paul texasi képviselő özött, akik a szavazatok 22, illetve 19 százalékát kapták. A negyedik helyen Rick Santorum volt pennsylvaniai szenátor végzett 12 százalékkal.
MTI/AMT
Related posts:
- Romney a favorit Nevadában Nevadában szombaton megkezdődtek a Republikánus Párt jelöltállító gyűlései (caucusok). ...
- Romney nagyon nyert New Hampshire-ben Mitt Romney a szavazatok közel 40 százalékát begyűjtve első helyen...
- Továbbra is Romney Obama legesélyesebb kihívója A republikánus elnökaspiránsok közül Mitt Romney lenne Barack Obama demokrata...
- Gingrich támogatottsága jelentősen meghaladja Romney-ét Fölényes, 14 százalékpontos vezetésre tett szert az elmúlt két nap...
- Újabb republikánus összecsapás: össztűz alatt Mitt Romney Az ellenfelek az NBC News és a Facebook által megrendezett...
Hasonló Bejegyzések bitosítva a Yet Another Related Posts Plugin segtségével.
Short URL: http://magyartukor.com/?p=21915










